Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2012. évünk tevékenysége

 

 

honlapgomb2.jpgRoma és hátrányos helyzetű gyermekek számára tartott nyári tábor Balatonakalin

2012. augusztus

 

honlapgomb2.jpgRoma népismereti tábor Balatonlellén

2012. július

 

honlapgomb2.jpg2012. március 9.

Történelmi játszóházat tartottunk a Pestimrei Közösségi Házban, óvodás és kisiskolás osztályoknak. A csapat tagjai: az egyesület pedagógusai és ifijei.

 

honlapgomb2.jpgTÁMOP 3.2.4-08/2-2009-0001  –  Nevelési Tudásdepó projekt, „ A könyvek hidakat építenek” című program

A XVIII. kerületben 11 éve működik a Romológia Műhely, mely a roma és hátrányos helyzetű gyermekek nevelését és oktatását segítő pedagógusok munkaközössége.

Hagyományteremtően, már 8 éve rendezi a PÓDO-HÍD, Roma - Magyar ifjúsági kulturális fesztivált, ahol a roma és nem roma tanulók közösen mutatják be a roma kultúra értékeit.

Az ilyen fellépési lehetőség elősegíti a másság tiszteletét, megbecsülését, miközben erősíti a cigánygyermekek identitását. Egymás értékeinek felfedezése közelebb hozza egymáshoz a diákokat, valóságos tolerancia alakulhat ki.

Nyári tábort szervez, mely 6 éve működik sikeresen, önkormányzati támogatás segítségével kb. 70 fő hátrányos helyzetű és roma gyermeket visz el balatoni nyaralásra, és biztosít színvonalas programot számukra.

Év közben is segíti a gyermekeket programokkal, korrepetálással, beszélgetéssel, odafigyeléssel.

Így a roma gyerekekkel való foglalkozásunk már hagyományteremtő és folyamatos tevékenység. Örömmel vettük ezt a pályázati lehetőséget, hogy programjainkat bővíthetjük, új gyermekeket ismerhetünk meg, és vonhatunk be a későbbiek során műhely tevékenységünkbe.

A mintaprogram helyszínéül a XVIII. kerületi Csontváry Kosztka Tivadar Általános iskolát választottuk, mely a Havanna lakótelep közepén működik. A foglalkozásokat nagyrészt péntek délutánonként és szombaton tartottuk, a gyermekek ekkor tudtak csak időt szakítani. Így sajnos nem az iskola könyvtárában voltunk, mert az már déltől zárva volt. Az iskola egyik tantermét kaptuk meg, egyik foglalkozásunkat sikerült olyan tanteremben megrendezni, ahol interaktív tábla volt. Az iskolai könyvtáros segített abban minket, hogy könyvtárából a programhoz kapcsolódó könyveket biztosított nekünk, kaptunk könyveket a kerületi Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár állományából, valamint a Romológia Műhelyünk nagyszámú könyvtárából is vittünk át.

Romológiai Műhelyünk két tagja ebben az iskolában pedagógus, és gyermekvédelmi felelős, ők szintén 11 éve részt vesznek programjaink megrendezésében. Segítségükkel választottuk ki azokat a gyerekeket, akikkel a programot végigvittük. Vegyes korosztályúak voltak a gyermekek, több testvérpár is csatlakozott. Probléma volt, hogy ők nem szívesen fényképezkednek, így bizonyos események megörökítéséhez nem is adtak engedélyt.

Minden foglalkozásunk során megvendégeltük őket egy kis sütivel, üditővel, és a foglalkozások szünetében cigányzenét hallgattunk.

Részletes program:

2012. február 17.

Első foglalkozásunkon megismerkedtünk egymással bemelegítő játékok segítségével, közösen házirendet dolgoztunk ki, melyet mindenki elfogadott. A gyerekek nem ismerték egymást közelről, mert más osztályokból érkeztek, így a kezdeti bemutatkozásnál sok mindenről szó volt. /milyen cigánycsoportból jött, főbb jellemzői a csoportnak, mit tud erről, kedvenc tevékenységek, stb./ A gyerekekkel beszélgettünk a könyvtár fontosságáról, könyvtárhasználatról, az olvasás fontosságáról, többen járnak is az iskolai könyvtárba. A vitt könyveket nézegettük, olvasgattunk belőlük. /Lakatos Menyhért, Rostás Farkas György, Szécsi Margit/ Valamint kerületünk híres roma költőnőjének, Gaburi Krisztinának a verseskönyveit is nézegettük. Versmondó versenyeken többször választják műveit. Telefonon beszélgettünk is vele, többen személyesen is ismerik.

2012. február 18.

Önismereti játékokkal kezdtünk bemelegítésnek. A játékokat mindig szívesen fogadták, és nagy örömmel kapcsolódtak be a közös tevékenységbe. A roma néphez kapcsolódó eredetmondákat olvastunk, számosat már mi is ismertünk a PÓDÓ-HÍD fesztivál műsorából. Megismerkedtünk a roma népcsoportokkal, roma nyelven köszönéssel, névadásuk történetét mesélték. Meglepő volt számunkra, hogy mennyire fontos itt a hagyomány, családi képeket hoztak be, azokat részleteztük, ilyen formában is közelebb tudtunk hozzájuk kerülni. Nekik nagyon fontos a család, kibővülve a nagycsalád létezése, hozzátartozás. Kedvenc meséjükről beszélgettünk. A foglalkozás végén a Kalyi Jag együttes zenéjét hallgattuk, és táncoltunk rá. Itt pl. tilos volt fényképezni.

2012. február 24.

Élménypedagógiai játékokkal kezdtük, majd megbeszéltük a roma himnusz keletkezésének történetét, internetről kikerestük a cigány és a beás himnuszt, és meg is hallgattuk. Sok kérdés felmerült ezekkel kapcsolatban, amit tisztáztunk. Különleges szokásaikról, hagyományaikról beszéltünk, mely a születéshez, esküvőhöz, halálhoz kapcsolódik. Különböző cigánycsoportoknál más és más. Fontos része volt a programnak, hogy tisztáztuk, hogy nekik mi az irányadó életükben, milyen értékrend szerint élnek. Foglalkozásunkon részt vett Dubovszky Katalin, pedagógiai szakos előadó, közoktatási szakértő, FPPTI gyermekvédelmi szaktanácsadó, aki az OFI-tól érkezett. Bekapcsolódott a játékba ő is, gratulált a jól sikerült programhoz.

2012. február 25.

Könyvek, térképek segítségével nézegettük a cigányság kivándorlását Indiából, kiemelve, hogy jelenleg mely országokban élnek többségben, és mennyien. Ez fontos volt abból a szempontból, hogy hovatartozásukat segítette. Képes albumokból ismerkedtünk meg híres cigány festők, szobrászok alkotásaival. Megnéztük interneten a budapesti Magyarországi Roma Parlament, és a pécsi Rácz Aladár Közösségi Ház honlapját, ezen a két helyen van állandó kiállítás cigány festők műveiből.

Szintén interneten ismerkedtünk meg a cigány zászlóval, annak jelképrendszerével, jelentésével. Jellegzetes ősi cigány foglalkozásokról beszélgettünk, melyből már jópárat nem művelnek, de annak idején hagyományosan rájuk volt jellemző. /vályogvető, teknővájó, ócskás, késélező, kovács, régiségkereskedő, zenész, jósnő/

2012. február 27.

Záró foglalkozásunkra meghívtuk a szülőket, testvéreket, barátokat. Közös élménypedagógiai játékokat játszottunk, pogácsát, teát fogyasztottunk, és zenét hallgattunk. Jó közösséggé alakultunk az eltelt időben, és a gyermekekkel továbbra is tartjuk a kapcsolatot.

Folytatni szeretnénk ezt a programot, így a gyermekeknek felajánlottuk, hogy a 2012. augusztus 20-tól augusztus 26–ig tartó roma táborunkba őket is meghívjuk, aminek szívből örültek.

Köszönjük a lehetőséget, és bízunk benne, hogy alkalmunk lesz újabb pályázati programba bekapcsolódni.

 
 

 

Profilkép



Elérhetőség

Szeretve Tanulni Közhasznú Oktatási Egyesület

1181. Budapest Kondor Béla sétány 3.

+36 30 463 6859

lokemaya@gmail.com



Statisztika

Most: 1
Összes: 11614
30 nap: 420
24 óra: 12